Remény
Hangos
csattanással vágódott be mögöttem a bejárati ajtó. Dühösen futottam a
házunktól nem messze elterülő erdő felé, barna hajam őrült táncot járt a
szélben. Fél füllel még hallottam, hogy valaki utánam kiált, de nem
foglalkoztam vele. Makacsul rohantam a sötét fák védő erdejébe. Kiálló
gyökerek nehezítették meg utamat, és a tüskés bokrok ágai minduntalan
belekapaszkodtak a ruhámba.Eleredtek a könnyeim, ahogy próbáltam
kiszabadítani magamat a göcsörtös gallyak közül. Tíz percnyi huza-vona
után végre sikerült kijutnom a bokrok folytó szorításából, és újra az
erdő közepe felé vettem az irányt. A nagy rohanás közepette kissé
kitisztult a fejem, és már rájöttem, hogy talán nem a menekülés volt a
legjobb megoldás. Lelassítottam hát, és egy fa tövébe rogytam le, ahol a
puha moha jó ülőhelyet biztosított. A fa törzsének vetettem a hátam, és
felnéztem a tiszta, kék égre.
14
éves korom ellenére elég nyurga és felnőttes voltam. Ez a jellememen
viszont nem nagyon mutatkozott meg. Mindig is makacs voltam, sosem
szerettem, ha nem nekem volt igazam. Ebből kifolyólag gyakran kerültem
vitába anyukámmal, aki apa halála óta egyedül nevel engem. Igaz, mindig
valami apróság miatt kaptunk hajba, de nekem minden egyes vitánk csak
olaj volt a tűzre. El akartam menni otthonról, valahova messze, ahol
senki sem üti bele az orrát a dolgaimba. Anya már többször el akart
küldeni orvoshoz a szerinte kiállhatatlan viselkedésem miatt, de én nem
voltam hajlandó elmenni. Nekem nincsen semmiféle bajom! Most is ezen
veszekedtünk. Ezen a napon viszont elszakadt a cérna. Nem bírtam már
tovább, hogy folyton a viselkedésemen lovagol. Elrohantam..... ki a
házból.
Újra
az eget bámultam, melyen bárányfelhők úszkáltak nyugodtan, mintha mi
sem történt volna. Sóhajtva a hideg fatörzsnek támasztottam a tarkómat.
Kissé
elbóbiskolhattam, ugyanis mikor kinyitottam a szemem, szúrós füstszag
csapta meg az orromat. Körülöttem minden homályba
burkolózott.Felpattantam a földről, és kétségbeesetten néztem körül, de
nem tudtam tájékozódni. Mindent elborított a könyörtelenül hömpölygő
füst. A szemeim égni kezdtek, a torkomban keserű ízt éreztem. Köhögve
próbáltam tapogatózni, és elindultam. Sajnos rossz irányba.Végtelen
szürkeség terített be mindent. Az ember aligha maradhat sokáig életben
ilyen helyzetben. Nehezen bírtam csak nyitva tartani a szemeim, de azt
azért még láttam, hogy előttem egy nagy épület lángokban áll. Egy régi
malom volt az. A tűz pattogása fenyegetően törte meg az erdő csendjét, a
tiszta égbolt feketére színeződött. Foggalmam sem volt, hogy merre
meneküljek. csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal. A füst egyre
folytóbb lett, én pedig nem bírtam már tovább. A világ elsötétedett, és
talán már sosem látom többé. Ájultan terültem el a földön.
A
malom szerkezete sem bírta már tovább, ferde falain enyhe remegés
futott végig, majd faszerkezete megadta magát a romboló lángnyelveknek,
és ropogva rogyott össze. A füsttel por, és apró faforgácsok keveredtek.
Apró kavicsok és törmelékdarabok csapódtak a közelben növő fák
törzseinek, majd az ütközéstől röppályájukat megváltoztatva szóródtak
szét az erdei talajon.
Tompa szirénázást és beszédet hallottam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hangos a halál. Aztán újra elhalt minden hang.
Valaki elkezdett pofozgatni, én pedig méltatlankodva nyitottam ki a szemeimet.
Szent Péter ilyen goromba lenne?
Engedtem
a nem épp kellemes ébresztésnek, és kinyitottam a szemeimet. Nem a nagy
fehérséget láttam meg, mint azt előbb gondoltam. Egy kórházi ágyon
feküdtem, anyukám pedig boldogan ölelt magához. Meglepődve öleltem
vissza, és a történteken gondolkodtam.
Mégse haltam meg...Megmenekültem!
Soha nem látott gyorsasággal bújtam anyukámhoz. Néztem könnyáztatta arcát, ettől bűntudat vette hatalomba a lelkemet.
Ezt a csodálatos teremtést akartam én megbántani valaha? Neki akartam fájdalmat okozni? Mostantól minden meg fog változni.
Most már az én arcomon is könnycseppek gördültek le. Kiszáradt szájjal szólaltam meg:
-Szeretlek!
Egy
hónap múlva újra az erdőt jártam. Most viszont már nem dühösen, hanem a
napsütéstől vidáman. A tűznek még mindig látható nyomai voltak,
elszenesedett fatdarabok, és kiégett fű terített be mindent. A volt
malom helyére értem, és csodálkozva néztem azt, amit a helyén találtam.
Egy gyönyörű babarózsa nyújtogatta a nap felé rózsaszín virágokba borult
ágait. levelei zöldelltek, erős kontrasztot alkotva a körülötte
elszenesedett növényekkel. Megérintettem a kis növényt, és melegség
öntötte el a lelkemet.
A rossz után mindig jó jön. Ez egy új kezdet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése